Nagyra értékelem az elemző kritikusokat,  (kiket - valljuk be - gyakran csak a szigorú bírálat éltet, s könnyen válnak  fölényessé, az adatok és okfejtések megszálltjává), teljes mértékben elfogadom a költőtársak véleményét, a verseket értékelő irodalomtörténészek munkáit. Nekem mégis a legfontosabbak az olvasók, talán pszichológusi múltam miatt, elsősorban az érdekel mit váltott bennük ki a versem, ezért örülök minden levélnek, reflexiónak, amit tőlük kapok, hiszen nekik írom verseimet. Persze tudom, aki már tollat ragad és ír a szerzőnek inkább dicsérni szokott. Az értő olvasókat várom mindig, akiket nem rontott el az irodalomoktatás, nem nyomott agyon a divatok gyötrő súlya, és nem kényelmesedtek el az előre megvetett ítéletek puha ágyában fekve, akik hagyják, hogy érzékeikre, fülükre hassanak a szavak, a verssorok, akik nem azt nézik, aki írta, annak van-e már ismertsége. Nem akarják a megértés, az értelmezés, a rendszerezés ürügyén azonnal valami kívülálló dologhoz kapcsolni a kötőt, más alkotókhoz, irányzatokhoz, a korhoz, és a környezethez, a költeményt önmagában szemlélik, és nem akarják a titokzatost és kimondhatatlant  régi vagy új közhelyekkel magyarázni. Azokat az olvasóimat csodálom, akik a maguk örömére olvasnak, és mindenkor engedékenyen, várakozóan tekintenek verseimre.

Olvasók egy-két mondatos reakciói:
„Verseid nemcsak tetszenek, de mélyen egyetértek mondanivalóival is. Több kell a szóból, a tettből, a gondolatból.”  „Nagyon sok szép, szívszorító verset írtál a magányos öregségről. Képeid kifejezően mutatják meg az idős, magára hagyott ember elesettségét.” „Istenem, gyönyörűek a verseid. Ritkán mondok ilyet. Olyan finomak, mint a fém-vésetek, ragyognak és izzanak a belső vibrálástól. A szavak, kifejezések, rímek, mondatok, alliterációk és metaforák olyan édes keveredései, hogy mindenkinek kötelezővé tenném az olvasásukat!”  ”...szerelmes verseid egyszerűen gyönyörűek, egészen lenyűgöztél. Remélem ez az érzés sohasem múlik el…” „Micsoda erő, türelem, feszülő vágy és akarat… Remek versek.” „Vigyázz magadra, hisz, oly értékesek a gondolataid, tudod, azok szervesen hozzád tartoznak… belőled lélegeznek, hagyd, hogy szabadon vehessék a levegőt.” „Egy élet története van benne, vágyakkal, álmokkal fűszerezve…” „Hihetetlen jó versek!! Írj minél többet! Mindegy miről!! A paplanról, a gézről, az almáról, a lányról, a szépségről, a jóról, a legnagyobb fájdalomról, a csodákról, melyeket megéltél, mindegy, csak írj!!”  „Mennyi minden van ezekben a versekben! Az egybeforrt öröm, ahogy eggyé válik két ember, a lélek bizonytalansága, a színes álmok, a szürke hétköznapok, remény, bánat, félelem, és sok szenvedély!”

"Verses könyvet nem lehet úgy olvasni, mint egy regényt, és nem is feltétlenül sorrendben, hol itt hol ott ütöm fel és este vagy  amikor van zavar mentes,  nyugodt időm egyet-egyet elolvasok. Örülök, hogy az üzleti világból visszaléptél a kultúra világába. Ismerem az érzést, az első könyv izgalmát, amikor az ember a kezébe veheti végre. Bár én minden egyes  alkalommal ugyan ezt érzem. Gondolom már ismered ennek örömét és fájdalmát is. Nem olvastam még el mindet, sokat már korábban ismertem, mert  felolvastad vagy elküldted. Meglepett, hogy ilyen sokat válogattál a kötetbe. Azt gondoltam, szigorúbban fogsz válogatni. Sötét világot ábrázolsz. (ami tiszta és szép volt, mind múltamba fulladt, tiszta víz helyett már csak a jaj fakad/ már nem tudom élő vagyok-e még...), ami nem csoda, csak azt sajnálom, hogy a humorod, a gyerekeiddel, unokáiddal kapcsolatos örömök, a feketét  kifakító és beszínező  élmények  ritkán mutatkoznak. (egy verssor,/ egy könyv címe,/ egy íz emléke, /egy régi-régi, szabad mosoly,/ ez maradt csak). Nekem legjobban az apró, mikroszkopikus leírások tetszenek (Vízcsepp) ezek  hozzám közelebb álló hangon szólalnak meg. Az egymásra torlódó,  költőségre törekedő szavak olykor elvesztik  erejüket. Ott, ahol lassúbb, szinte hétköznapi nyelv szólal meg, engedi működni a befogadó  fantáziáját. (huszadikán már nem volt egy fillérünk se). és kevésbé szeretem az emlékezés érckalapácsát,  hulladékon bukfencezve a véreres hajnali fény, nekem sok és magamban  önkéntelen megritkítom, leveszem belőle az ércet meg a vérerest és már lebeg. Majd  lesz olyan kötet is, amiben a fiad mosolya, unokád lágy érintése, a meglévő ízek (neked van, nekem nincs)  nagyobb hangsúlyt kapnak. Mert a lelked nem csak ilyen keserű, tudom. Mert: én szeretem a szarkalábakat is., mondod, kedvesen, elfogadón. Útravalónak is jó: csupa gazdagító veszteség. Igen." (Egy prózaíró)

Költőbarátom telefonon hívott fel és mondott elismerő szavakat: dicsérte a versek nyelvi gazdagságát, a szabad versek lendületét, erejét. Igazi meglepetés volt a számára, különösen így, hogy előzmények nélkül találkozott a kötet érett verseivel, és ami különösen jól esett, azt mondta, hogy hosszú évek óta nem olvasott ilyen szép szerelmes verseket.

Egy József Attila díjas írónőtől, akinek elküldtem a kötetemet, is öröm volt olvasni a következő sorokat: „Köszönöm a szépséges verseskötetet, szívből gratulálok. Olvasom és igazán gyönyörködöm. Több a szomorúság, mint gondoltam volna, a szép gondolatok seregében.”

De kaptam dicséretet egyetemi tanártól is: ”Gratulálok a verses kötetedhez, mely kitűnő, nagyon mély és meglepő...”

„Nagyon mély, és nagyon komoly gondolatokat közölsz, még ha hétköznapi témához nyúlsz is. Tisztaság tükre minden versed. A lelked tisztaságáé. Nem szeretek hízelegni, nincs is szándékomban, de tetszik mindaz, amit írsz. A lírai verseknél kissé elmosolyodtam. Hát ilyen is vagy. Nem akarsz sokat adni ebből a magadból, de ez nagyon meleg, emberi és érzéki. A fejezetek utáni lezáró szakaszok (a számozott művekre gondolok) mintegy összefoglalók, leszűrt tapasztalatok, olyan kristálytiszta kicsapódások. A szerelmes versek kimondottan tetszettek, de a többi is kifogástalan. Hát, az inkontinenciáról még nem olvastam ilyen valós verset, de a fekete (kávé)szemekről sem:) Látom sokat őrlődsz, és sokat gondolkodol, a miérteken, a talányokon, azon milyennek kellene lenni a dolgoknak...” (Egy költőnő véleménye.)

"Köszönöm, hogy rám is gondoltál az új versesköteteddel. Mond miért ilyen depresszív a címe? nagyon jók a verseid, Isten őrizzen, hogy abbahagyd a versírást. Remélem rövidesen személyesen is gratulálhatok..." (Egy pszichológus egyetemi tanár.)

"Nagyon, nagyon köszönöm a szépséges verseidet. Még nem olvastam el mindet, de amit eddig olvastam az mind tetszett." (Egy fotóművész véleménye.)

„Elolvastam könyvedet. Legelőször engedd meg, hogy szívből gratuláljak! Remek verseket találtam, olyan hangot, ami hiányzik a mai magyar költészetből, az irodalomból. Nagyon élveztem minden versedet, de néhányat külön is kiemelek:Másként legyen Azonnal a kedvencemmé lépett elő! :) Szuper jó vers. Nem tudom Nagyon jó vers! Minden szempontból összeszedett, remek! Ünnep után Remek vers!!! Jöjj el tavasz! Szép agyon!!! Fekete szemek Remek kis kávé-kedvcsináló! Mint elhagyott A következő kedvencem lett!! Igazán szuper!!Nagyvárosi szimfónia Ez az a vers, amiben a képvers és a szöveg összetétele nagyon szinkronizált, jól simuló. Tökéletesen visszaadja a vers hangulatát! Észre sem veszik Ez is egy remekműved!! Elválás Szép. Rabszódia Remek, csoda jó vers! ...és menj! Fantasztikus! Remek vers!! Levél Jó nagyon! Téged nézlek Ez a harmadik kedvencem!! Míg napod fut Igazán remekmű ez is! Tarka semmi Jó vers!!Európa Na, ez is egy remekműved, Tamás! Többször is elolvastam, nagyon tetszik! Nagyon örültem, kellemes vasárnap délutánom volt... Veled! Sok sikert kívánok neked!” (Egy írónő véleménye.)

"Szomorú idő volt, amikor hazaérkeztem és a levélszekrényben megtaláltam a kötetedet. Ahogy olvastam egy világ tárult ki előttem, s Te voltál a főszereplője. Sorolhatnám a verseid címét sorban, mind mind nagyon megfogott. Én - már csak apám költészete miatt is - a szabad verseket eddig nem nagyon szerettem, Te kedveltetted meg velem, ezeknek ez a forma felelt meg a legjobban. Sodrásuk magával ragadt. Gratulálok." (Egy neves költő lánya)

"Beleolvastam, és tényleg lenyűgözőek a soraid, amelyekből a rezignált bölcsesség sugárzik. Egy élet esszenciája sűrűsödik benne a örökifjú lényedre mindig jellemző intenzitással, lelked mélyéről törnek elő gyönyörű magyar szavak szíved, szívünk hangszerén zengve. Nem mindennapi élményben lehetett része annak aki ott lehetett! Gratulálok még egyszer ehhez a verseskötethez, és bizonyos vagyok benne, hogy már íródik a következő!”

"Köszönöm a dedikált könyvet amit kaphattam. Ennél szebb, értékesebb ajándékot nem is kaphattam volna. Nagyon szép versekkel van tele. Mind megérintette a lelkemet, nagyon örülök, hogy gondoltál rám ezzel a szép, értékes ajándékkal. Remélem, nem ez volt az utolsó találkozásunk. Nagyon örültem volna, ha Te is részese lehetsz a vendég látásunknak. Ebből még újabb érzelemmel teli ötleteket is kaphattál volna az újabb versek megírásához." A. L. M-né

„ A képeket szinte láttam magam előtt, hasonlataid kifejezőek. Rím, ritmus szépen illeszkedik, és a tartalom, a nehéz és fájdalmas tartalom tele van gyötrelemmel.„
„Igen! Sokszorosan is igen. Ezek a kifejezések és képek. A fel-és megépített szerkezet. A költői kérdések. Egyszóval remek mind.”

„Hihetetlen sokat üzennek verseid. A letisztult teljes leltár készen bennük az életről okosan és szépen, fájón. Kívánom, hogy sokan tanuljanak verseidből!”

"Már át is olvastam a kötetet. Úgy gondolom, hogy verseid gondolatiságával, finom érzésvilágával azonosulni lehet. Különösen a "Rólad szólt minden" képei tetszenek. Egyszóval költő vagy és nem is akármilyen! További sikert kívánok! Köszönöm, hogy gondoltál rám. Szeretettel üdvözöllek"

"Szia drága Tamás, nagy-nagy privilégium verseidet olvasni! Fantasztikus erejű szavaid megrendítő mélységüek. valahány versedet olvasom! Cikos Ibolya fordítása remek, itt-ott én egy picit máskép fordítottam volna, de ez szubjektív: a magyar és  olasz szavak rezgése mindenki tudatában más húrokat pendít. De ettől eltekintve a fordítás pontosan visszaadja az általad keltett hangulatot. A tökélyt -persze - maguk az általad kiválasztott, és aranyműves módján kicsiszolt és megfelelően egymás mellé állított magyar szavak hordozzák, (hát ez a költészet, ez is...) és a mi csodálatos magyar anyanyelvünk gazdagsága felülszárnyalhatatlan! Egyes magyar szó zengése, tartalma, képi világa hűen sohasem fordítható... A versfordítás mindenkor igazi kihívás bárkinek, így nekem is. Egy biztos: aki rászánja magát eme versek fordítására, nagyon kell hogy ismerje a két nyelvet, a két nyelv irodalmát, világát, hangulatát, s ugyanakkor annak a lelkületét is aki ezeket a Szavakat megfoganta:  a Zenészét aki versében megzenélte, a Festőt aki képeiben lefestette a Szobrászét aki megmintázta, s formát adott neki, a Művészét aki a Matériát Szellemmé varázsolta, szívéből materializálta, azért hogy a Mű megszülessen! Köszönet érte, Tamás!!!"

"Úgy fonódnak össze a  játékos képek  a valósággal, a komoly gondolatok az iróniával, a groteszkkel, az álom révetegsége az emlékezéssel, mint a fű, a virágok a szépen művelt kert dús növényzetében. Mi a titka verseinek? Nem tudjuk. Úgy vagyunk velük, mint a régen várt szeretett vendéggel, ha megérkezik és becsönget, és az ajtót kinyitva meglátjuk, az öröm szétárad bennünk. A verssorok hol lassú, hol aprózott, hol lihegő ritmusukkal a legizgalmasabb muzsikára emlékeztetnek, az emberi beszéd természetes lejtését követik, a csendet, a változó képeket, az idő múlását mutatják, a gazdag képzettársítások éltetik, a mélybe merülő lélek váratlan felszínre jutása és széttárulása. A költő képeit, mikor széthullani látszanak, mégis érteni kezdjük, mert életre kelnek, zengenek a sorokban a zenei ütemek, és összhangba kerül bennünk hirtelen a gondolati üzenet.az eredendő széppel."

"A Tekintetek kötetet jellemző, a mai kortárs költészetből sajnos hiányzó, semmi homályt nem tűrő fogalmazás, az eredeti és kifejező képek áradata a költő legnagyobb erőssége. Önmagát és a jelent mindig élés fényben rajzolja meg. Verseiben a fájdalom, a nyelvi emelkedettség őszintévé teszi az élményszerű leírásokat, az időnként megjelenő romantikus hevületet meg a nyers, a groteszk, vagy humoros fordulatok ellensúlyozzák. A tisztán megfogalmazott gondolatok mögött a kor alaktalan szörnyei, a fenyegetettség érzésének a kifejezése is ott gomolyog. A fájdalom, a szorongás tárgyiasult leírását kiegészíti a gyöngédségre való vágyakozás igényének a kifejezése, az emlékezetben őrzött apróságok keltette örömteli érzések felidézése, a múltból feltörő elragadtatás, a szerelem rapszodikus leírása  megőrzi az eredeti élmény varázsát, így találva utat az olvasó saját, hasonló érzéseihez."

"Oláh Tamás érzékeny mindenre, amit lát, hall, olvas. A külső világ hatásait megérzi, hangulataiban fölolvasztja. Egy szó vagy egy akkord agyában verssé lényegül. Egy kép, egy dallam, egy sor, mint tóba dobott kavics néma körei tágulnak benne a vers-mindenség felé. A hangulat elénk omlik, mint könnyű tüll, az érzés megmarad, mégsem meztelen. A bágyadt gyermekkori emlékek, a hallgatag otthon, a házak magánya, életének terei lesznek verseinek elindítói. Égő szemeinek lángja tarka képeket teremtenek. A költők verseikben kényszerűen fordulnak táplálékért álmaihoz, de Oláh Tamás szorosra fogja az álom gyeplőjét. Eggyé olvad benne minden: múlt és jövő, szűk és tág környezet, s nyer költeményeiben nemes irodalmi tartalmat." (Egy magyar irodalom tanár)

Kedves Tamás!

Végére jutottam a kötetednek, nem valami rohanó tempóban. Igyekeztem nemcsak felfogni, hanem okát keresni is, miért született a vers , és többnyire meg is találtam a régmúltból vagy újabb időkből eredeztethető hangulatokat, érzéseket. Az mindjárt az elején feltűnt, hogy szeretnéd minél jobban megérteni a világ és benne az ember, az énünk legősibb gyökereit, ezért a sok ős-szóösszetétel, mint ős-forrás, ős-idő, ős-anyag, ős-óceán, ős-sárkány, ős-erő, stb. A kötetben haladva, nagyon tetszett az Üzenet, a Reinkarnáció és a hozzá hasonló mondanivalójú Könnyű felhővé című. Érdekes, szellemes fikció a Születésem, a befejezése telitalálat./ A Reinkarnációé  is/ A Visszaszámlálásnál az jutott eszembe, milyen sokan mondhatjuk el, egy egész generáció, hogy " kiszolgáltatott értelmem sokáig réveteg szellemeket dédelgetett ". Nagyon kemény! Mint a később következő, Korszakokon át c.vers lényege, hogy elmúlik úgy az életünk, hogy 56 után szélcsend volt, mint írod, pórázra fogott szabadság, de csak annyi a változás, hogy új szertartásrend új oszlopait kerülgetjük. A Matéria azon versek közé tartozik, amit külön felolvastam Évának, és bizony csak hümmögtünk, hogy sajnos, tényleg, és milyen szomorú, de így van. A szerelmes versekhez persze mindenki hozzá tudna tenni saját élményeiből, de minek. Le van itt írva minden, ami szép és lényeg. A mesterlövész-re ráismertem egy korábbi kötetedből. Elképzelt, de nagyon reális, hihető jelenet, vélhetően a Közel-Keletről. Folytatva, amik nagy hatással voltak rám: A Telefonfülke, nem tudtam, hogy léteztek a vers végén szereplő fülkék. Ítélet végrehajtva, az egész fejezet. A Gulagra azt írtam ki a jegyzeteim közé, hogy tökéletes! A pesti képek is nagy hatással voltak rám, meg a hasonló, csak sokkal lüktetőbb Nagyvárosi szimfónia. Jó, hogy szerepel a kiadásban a graffitisek pusztítása, ami bizony nem fiatalok jópofa csínytevése, hanem egyszerűen rombolás. És hát előkerül a hajléktalanok reményvesztettsége, később megint, "A semmi szobáján", a kilakoltatást végző kőarcú hatóság révén. Micsoda találó jelző! Örülök, hogy versekben örökíted meg művész-kollégáidat, megérdemlik. Nagyon komoly, gazdag mondanivalót tartalmaz az Istenem rész. Nekem legjobban a Mindenható tetszett, a felelgetős szerkesztés miatt is. A Ha amilyen rövid, olyan szép. Lehet arra gondolni, hogy a vidékről eljöttek menjenek vissza az agráriumba, meg arra is, hogy emigrált honfitársaink jöjjenek haza.  Végül, a Temetünk külön gratulációt érdemel, ahogy váltakoznak benne a naturális tennivalókat leíró részek - micsoda precíz gyakorlatias leírás!- az elgondolkozó sorokkal. Tamás, Te már biztos lehetsz benne, hogy  Valami megmarad, és nem a polcok hátsó sorában, hanem díszhelyen. Az első sorban és az olvasók szívében, lelkében. Köszönöm újfent a kötetet, amiből egyébként kimaradtak olyan kedves emlékű versek, amiket Szárszóra és Paloznakra hoztál, pl. a ruhadarabokról, vagy egyes " állatkerti "szereplőkről. További termékeny munkát kívánok, és jó egészséget.
Szeretettel üdvözöllek: Laci

Kedves Tamás!

Köszönettel megkaptam új könyvedet. A verseket szünetekkel szoktam olvasni, hagyom hatni őket külön-külön, ezért nem írtam rögtön. Versépítkezésed következetesen folytatja a válogatott kötet kiérlelt irányát, talán azzal a változással, hogy előnyben részesíted a tengelyes formát. Ám fontosabb a tematikai újdonság: a lélektan középpontba állítása. Nagyon bátor vállalkozás. Ha megengedsz egy személyes megjegyzést: azt is mondhatom, hogy vakmerő. Borotvaélen táncolsz. Fogékony olvasóid szemében költészetet és lélektant is művelsz, gazdagon; kritikus szemmel viszont (meglehet) igazában sem ide, sem oda nem illőnek ítélhetik verseidet. Ha tudatosan vállaltad e kockázatot, akkor minden tiszteletet megérdemelsz érte. (Prózában is beérném azzal, ha megjelenítek lelki történéseket, s nem népszerűsítem a pszichológiát. Írtam ugyan egy hasonlóan kettős természetű novellát, de azóta is hiperkritikus reakcióra számítok, s már a megjelenése előtt elhatároztam, hogy többé nem lépek erre a csúszós útra.) Kívánom, hogy a Maszkod mögé kedvező visszhangra találjon! (Nekem a legkedvesebb darabom benne az Előszezon: lírát és bölcseletet meggyőző, emlékezetes összhangban vegyít.) Aggályomat tudd be a magam írása fogadtatását illető előérzetnek, s ne hagyd, hogy borzolja kedélyedet! Örömmel fogom elismerni, hogy nem volt igazam. Gratulálok töretlen alkotó kedvedhez, alkotóerődhöz!

Baráti üdvözlettel:

B. László

Kedves Tamás!

Köszönjük még egyszer a kötetet. Gondolatgazdag, értékes munka ez is. Szakavatott verselemző - aki legyen egyben filozófus is - hasonló volumenű kötetet tudna összeállítani, bár lehet, hogy sok tévedéssel, szubjektív belemagyarázással. Én csak pár sort fűznék néhány vershez: A kötetnek is címet adó versben jajkiáltást érzek, és ez mintha nemcsak a vírus miatt lenne indokolt, hanem az élet végessége miatt is. A feloldó jel a vesztegzár alól old fel minket? Vagy a földi lét alól is, ahová akaratunkon kívül érkeztünk és ahol sok tényező miatt - nevelés, vallás, anyagi korlátok, örökölt vagy szerzett  egészségügyi bajok, determinizmusok miatt - nem teljesedhetünk ki szabad akaratunk, vágyaink szerint? /Újabb verstéma?/ Az "Add meg nekünk"-ben a kenyérsütés egyértelmű szépsége, értelme mellett kiérezhető a vágy, hogy az ember, az emberiség térjen meg igazi, eredeti bensőjéhez.
Fogadalom:
Igazi idős-emberes vers, fiatalnak tán eszébe se jut, csak ha koravén.
Piros betűs ünnepen:
A 3. szakasz szellemesen áthallásos.
Fortissimo:
Mi ez? Mozgósítás? És miért csak az anyák? "Ne szülj rabot te szűz,  Anya ne szoptass csecsemőt"? Csak van a közelben néhány férfiú is.

Les Preludes:
Úgy hiszem, a képzelet csodálatossá teszi az átmenetet, az oda jutást, ahová... Félek, hogy közel sem ilyen gyönyörűséges ez az egész, de költeménynek varázsosan szép. 

Nem mennék tovább, csak röviden. Különösen tetszettek az alábbiak:

Némafilm
Múltszázadi híradó
New York-i képeslapok
Requiem,
Minotaurosz
Daphné
Az Előszezon blokk.

Egy versre visszatérnék, ez az Ecetfa. Régóta ismerem, figyelem és csodálom e fát, csak a nevét nem tudtam eddig. Szoktam mutatni Évának, hogy valószerűtlennek, reménytelennek látszó szűk helyről is kinő, gyönyörű, erős növekedésű, tényleg az élni-akarás mintaképe. Ezért aztán , ami talán nem helyes, de drukkolok neki, hogy nőjön is szép nagyra, ne bántsák az emberek. Külön videón mutatják a net-en, hogy kiirtani csak gyökerestül kiásva lehet. Akkor az általad is megcsodált példányok a beton-repedések között hosszúéletűek lesznek!

Apropó, élni-akarás. Már régebben megfogalmazódott bennem:

Most még csak szemüvegem, hallókészülékem és műfogaim vannak. Hál'Istennek nincs szükségem parókára. A fejtől tovább haladva a test vonalában: még nincs a gégém átvágva, mint akinek legfeljebb anyja érti szavát, nincs pace-makerem, nem állnak ki belőlem kanülök, nincs kivezető cső és dobozka az oldalamon, sem lejjebb a folyadéknak. De ha mindez lesz is, sőt amikor - kimondani is szörnyűség - két száradó falábam közt már csak fafütyi fityeg, akkor sem adom fel, hátha még hasznára lehetek valakinek, pl. a gyerekeimnek munkával, unokák őrzésével, nyugdíjam töredékeivel.

Ezen gondolatok jegyében búcsúzom Minden Szentek estéjén.

Gratulálok a kötethez!
Üdvözlettel: Laci

Kedves Tamás!
Udvariatlanul hosszúra húzódott, mire emlékirataid keltette olvasói benyomásaimról beszámolok Neked. Fő oka, hogy leginkább az eltelt idő függvényében tudom lemérni a hatást, amely az elutasítás vagy az elragadtatás szélső eseteitől eltekintve módosulhat: maradandóvá válik vagy megkopik. Azt mondhatom örömmel, hogy prózád több részlete is eleven maradt az emlékezetemben, amit mostanában egyre ritkábban tapasztalok. Hiteles hangon idézed élményeidet, amelyekre többek között azonos gimnáziumunk és szerkesztői múltunk okán is kíváncsi voltam. Műfaji tekintetben Kosztolányi Esti Kornél című novellafűzére jutott eszembe írásodról. Ha most némi elmarasztalást fogsz érezni, akkor sietve előre bocsátom: bárcsak meg tudnám közelíteni Kosztolányi munkájának magaslatát! Ám mégsem sorolnám e könyvét fő művei közé. A szépirodalomban a fikció a csúcsteljesítmény. Már Arisztotelész Poétikája is erre tekintettel emelte a történetírás fölé a drámát. Természetesen nem egy naplószerűen dokumentarista könyvet is epikaként, nem pedig értekező prózaként olvasunk és élvezünk, de azért katartikus élményekhez nem ezek juttatnak. Non fiction gyanánt fogadtam memoárodat, így is méltányoltam szelekcióra törekvésedet, a korrajz és a személyesség között megtartott egyensúlyt, elégikus hangvételedet, az élőszóhoz is közelítő stílusodat. Olykor fogalmazásmódod elárulta: elsőrendű kifejezésformád a vers. Kíváncsi vagyok, mely irányban folytatod inkább. Bármelyikben is: sikeres folytatást, jó munkakedvet és alkotó erőt kívánok, gratulációval:

Bárány László

Kedves Tamás!
Idei verstermésed ismét felszabadította örökké vívódó lelkemet. Műveidet olvasva mindig tágasságot érzek bensőmben: felemelkedem és könnyűvé válok. Keresem az okát... Talán azért, mert a dolgok működésének a lényegét kutatod, az egyes jelenségek fölött álló, azokat mozgató ősok közelébe vágysz. Ilyenkor Veled szárnyalok én is.

Számomra az „Ahogy rövidültek" nem más, mint az örök jelen állóképévé merevedett Idő". Kiemelnék két gondolatot, melyek különösen szíven ütöttek:

„ – nézőpont kérdése –

  félig üres vagy félig telt vizespohár ..."

Ez a számomra a lét elviselhetőségének alapjául szolgáló tézis (minden nézőpont kérdése!) sarkall borúlátó pillanataimban önmagam látószögének megváltoztatására, tehát a lelki öngyógyítás kiindulópontja.

A másik, „A meddő percek csapatban telnek", intenzitása, tömörítő ereje miatt hatott rám.

A „Vershulladék"-ban a metaforáid képszerűségének már-már Dalít idéző szürrealitása ( „stílusom összerágott almacsutkái", „tojáshéj-szavaim"), valamint hangulat- és lélekállapot-leírásaid ragadtak magukkal.

Édesanyád halálának felidézése olyan pontos, és oly nagy megjelenítő erővel átitatott, hogy elsírtam magam. Megrázó a testi állapotleírás és az emberi világ önmagába hajló részvétlensége között feszülő ellentét, a pillanat, ahogy a besuhanó szellő magával viszi a Távozót, és végül a magadra maradó árvaság döbbenetének csöndje... Csodálatos, katarktikus érzés volt olvasni. Gratulálok.

Vlagyim Sefner írja: „Mindenki önmagában hordozza a tágasságot." Kibontani ezt a tágasságot azonban nem mindenkinek sikerül. Neked igen. Ezt bizonyítják verseid....

Szép hétvégét és további lélek-verseket kívánok!

Hálás szeretettel:

Xénia

Kedves Tamás!
Cédrus című versedet olvasva felmerült bennem a kérdés: Miért nem mersz műveket küldeni a Napútnak? Hiszen, miként a Cédrus is  bizonyítja, színvonal tekintetében magasan megugrod a kívánalmak mércéjét. Nagyon szépek a versbéli megszemélyesítések, a képek láttató ereje megdöbbent. A sorok középre rendezésével egy fa alakja bontakozik ki, így akár képversnek is tekinthető a mű. A szerkesztési elv, mely "az ősállat gyökerű terpeszben álló fa" nagyon is robosztus fizikai megjelenéséből indulva a "párzó ágak" erotikáján át eljut a "száműzött lelkek táncá"-ig, hogy végül a "sejtelmesen gomolygó sárga-kék sóhajú látóhatárba" veszve éteri magasságokban oldódjon fel, alaposan átgondolt, mesteri tudatosságra vall. A szinte matuzsálemi életkort elérni képes cédrusok így válnak örök életűvé versedben, és ezáltal lesznek valódi Életfává. A  teljesség érzetét erősíti, hogy mind az öt érzékszerv szerepet kap a leírás során: "a színekkel zsúfolt térben" a "sejtelmesen gomolygó sárga-kék sóhajú látóhatár"-t (látás) "a könny sója marja", az ágak "az égből  kortyolnak" (ízérzékelés), a "száműzött messzeség jajong" (hallás), "kemény kötéssel", "hűvös redőt hasít" a fa, "zokogva simogatnak" az ágak" (tapintás), a létezés pedig "szerteszét permetezi semmibe szökő illatát (szaglás). Zseniális! Gratulálok. Számomra is tanulsággal szolgál, ahogy a Benned ösztönösen feltörő képzeteket kiegészíted egy-egy jelenség tervszerű körüljárásával. Én ebből is sokat tanulok. Köszönöm, ha felhívod a figyelmemet újabb verseidre. Mindig örömmel vizsgálódom, és mindig elteszek valamit emlékbe elmém tarsolyába, hogy aztán majd a magam ízére alakítva alkalom adtán saját költészetembe építsem. Sziszüphoszodból másoknak is idézgetek. Teljesen magával ragadott a csúcsra érkezés katarktikus pillanata. Szép hétvégét kívánok!
 Baráti szeretettel:
Xénia

Kedves Tamás!

Annyira sajnálom vigasztalannak tűnő testi állapotodat. Bizony leveri az embert a hús-vér ketrecbe zárt lét, főként akkor, ha kavics kerül a fogaskerekek közé. Ám a szellem és a lélek ereje néha csodákra képes. Saját hajánál fogva rángatja ki magát az ember, ha felül tud emelkedni a fájdalmakon. Íme, micsoda szárnyalásra késztetett már megint a zene.

A „Haláltánc" számvetés a lágy rezgések és a dörögve zengő hangok kavargása szülte térben, önszembesítés jóval és rosszal, mindennel, ami az intim közelségű kedves hajfodrai és a távoli csillagok fenséges fénye közé befér, miközben „bömbölő gyermekség" korai időszakán túli „hajdani éj sokágú/ Halmazai" együtt forognak az illatok közt lebegő, a dallamok vad sörényébe kapaszkodó eszmélkedővel, aki a „Sötét és semmi éj/ Lény nem lakta darabkája"-ként végül visszaszervesül a Mindenségbe. A zene játszi futam, súlytalan lebegés, délibáb és színek áradása, melynek hallgatása közben feloldódnak az ellentétek is: így válik a költő „Öregemberből bömbölő gyerekké", ekként lesz eltéphetetlen ellenpontja és szerves kiegészítője az „álmokkal teli árnyék" az „arcokat termő fény"-nek. Az érzékszerveink tobzódhatnak, hűs szellők szárnyán lebegünk, és felzokog velünk „a csend takarta üresség". Ráadásul kedvenc témám húrjait rezgeted: minden visszatér az ősi teremtett rend állapotába, így nyerve el végül az isteni harmóniát. Szívből gratulálok újabb remekedhez!

Kedves Tamás, ha a Te testi kínjaid ilyen műveket fogannak, mi lesz majd gyógyulásod után?!

Mindenesetre mielőbbi jobbulást kívánok, és sok-sok vigasztaló zenei élményt!

Baráti szeretettel:

Xénia

Kezdetben vala

Tovább olvasom, de egy nagyon jó hír, hogy büszke vagyok rád, mert lement tőled a vendégszöveg, ez már érett kifotrrott költészet, ami ott tart magánál. Hát költő vagy, méghozzá nagy!
M. K.

Kezdetben vala

Egész éjjel a köteten gondolkodtam. Nem tudok legszebbeket kiválasztani. Az biztos, hogy térben, időben hatalmas távolságokat járnak be a versek, mindezt nem erőltetetten , inkább könnyedén. Az elmúlással megváltozott a kapcsolatod, inkább megértő, már-már baráti. A témák igen gazdagok. Nagy műveltséget gyűjtöttél össze az évek alatt, mindez átsugárzik a verseken. Rendkívül választékos a stílus, mely nem válik modorossá. Változatosak a verstípusok, versformák. Nagy gonddal összeállított, igényes, szép kötet.
K.J.

Szondi György küldte nekem tovább :
http://www.naputonline.hu/2024/07/22/olah-tamas-vigasz-a-fekete-eso-versek/

Emlékek és Iratok kötetemről egy kedves olvasómtól kaptam sorokat:

Szia Kedves Tamás! Köszönöm a legújabb könyvedet, belelapoztam, beleolvastam s végül nem tudtam letenni, három történetet egyből elolvastam. aztán elalvás előtt a szokásos rejtvényfejtés helyett újra olvasgattam és visszarepített a régi-régi időkbe, amikor én is nagyon fiatal voltam. Én ugyan nem autóstoppoltam soha de emlékszem arra az időkre. Én nem voltam ehhez elég vagány. Jó volt a találkozás, jókat meséltetek. Talán még lesz újabb, Gyöngyi ígérte hogy szervezi. Jó egészséget kívánva még egyszer kösz. a könyvet, ölellek: Látkáné Marika.