Füziéknek: Áginak és Lacinak szeretettel
Homok-haza Szíkföld-haza
múltam és jövőm halmaza
édes gyümölccsel éltető
aszú füvön tengődtető
Köröskörül kinyílt egek
hová legyek mivé legyek
hátul pogány s pogány elől
jobbról Bizánc Bécs balfelől
Barbárok vagyunk; barbárok! Gyilkosok, gyujtogatók! Nem egy elpuhult
kultura gyermekei, – barbárok, de büszkék!
És erősek! Amikor mennydörgő harsonáinkkal bejárjuk az uccákat,
szabályosan-egyforma lépteink döngésére lélekzetüket visszafojtva lapulnak
meg a házak!

Ereimben lánggá forr a vér
tündöklésed ámulatba ejt,
harmatcseppek hullnak
lelkem köde oszlani látszik.
nem bírom tovább
az anyagba törötten –
szállok az égbe
lángol a szívem
kielégíthetetlen
sóvárgás gyötör
———C.
nem! nem érdekelsz már! egyetlen reményem
az örök pusztulás –kilátástalanság
nem mentesz meg ganajtúróktól
—–áldozatom rád!

7. oldal / 68