Cikkek

Egy ereklye radiokarbon kormeghatározása  

1578 óta a torinói Keresztelő Szent János-székesegyházban őrzik azt a leplet, amit a hagyomány mindig is Jézus Krisztus valódi halotti kendőjének tartott, amelyben a kereszthalált halt Megváltót Arimateai József annak idején eltemette. A 436 cm hosszú és 110 cm széles, halszálka mintás lenvászon leplen az alapszínéhez képest sötétebb, narancssárga színű elmosódott foltok együttese látható: nem idegen anyag, hanem a lepel anyagának elszíneződése, mely egy – a hullamerevség állapotában fekvő mezítelen, kereszthalált elszenvedett – férfiholttest elsőoldali (frontális) és hátsóoldali (dorzális) képmását mutatja. A képmás szerves részét képezik a holttest egész testét elborító sebek, illetve az azokból eredő vérfolyások. A halotti lepel két hosszanti oldalán végighúzódó sötét foltok az 1532. évi Chambery-i tűzvész nyomai, illetve az akkor elégett részek kipótlásának foltjai.

Képtalálat a következőre: „Torinoi lepel”

Piroska első ízben azzal a panasszal jelentkezett, hogy nincsen orgazmusa, noha eddig volt. A házasélete egyébként rendezett, férjét szereti. 35 éves, főiskolai végzettségű, jelenleg gyermekgondozási segélyen otthon van. Közel tíz esztendőn keresztül tartott a kapcsolatunk, több felvonásban, volt, amikor évekig nem találkoztunk, aztán, ha valami nehézség támadt barokkos lelkében, akkor ismét járt rövid terápiákra. A nincsen orgazmusom probléma, mint többnyire más nők esetében is, voltaképp csak elfedett valamit, a felszínen ez volt érzékelhető és megfogalmazható. De mélyebbre ásva egyéb zavarok vagy görcsök derültek ki.

Mohás Lívia: „Nem ez az egyedüli világ, amit látunk” | Hegyvidék újság

Mohás Lívia. pszichológus, író

Kevés olyan dolog van, amiről többet írtak, mint a szeretetről. A mindennapi életünkben is erre vágyunk, ezt szomjazzuk kicsi gyermekként, szülőként, társat keresve, magányunkat oldva. Ha birtokoljuk boldogtalanok, nem lehetünk, ha elveszítjük élni sincs sokszor kedvünk. Mi is ez a titokzatos érzés, ami egyidős az emberrel és úgy hiányzik mai életünkből?

A szóbeli érintkezés, a beszéd és kódrendszere, a nyelv az ember legsajátosabb érintkezési módja. Míg a legtöbb állati hang csupán érzelmi állapotokat közöl, az emberi beszéd tanult képesség, és a legfinomabb, legbonyolultabb információ továbbítására is alkalmas. Minden direkt kommunikációt kísér egy vele szoros összefüggésben álló, indirekt kommunikáció is: a metakommunikáció, vagyis a közlésen túli közlés is. A metakommunikatív üzenetek párhuzamosan működnek a szóban közöltekkel, mintegy minősítik azokat. Az alább sorba vett lélektanilag tárgyalt kommunikációs csatornáink leírását egy-egy vers is követi. Vers és lélektan kapcsolódik össze bennük, szerepelnek ezek, más hasonló témájú költemények között, a nemrégen Maszkod mögé címmel a Hét Krajcár Kiadó gondozásában megjelent -  verses kötetemben is, melyhez dr. Bagdy Emőke írta a bevezetőt. Minden lélektan iránt érdeklő  és a verseket is kedvelő olvasónak szeretettel ajánlom a könyvemet.


      
A reformkorban kedvelt mondás volt: doctores amant humores (a humor – a nedv – jófajta itókát jelentett). Sokan állítják, hogy ma olyanfajta mondás lenne időszerű: a doktorok szeretik a művészeteket. Szakmai önpercepciójuk szerint sok köztük az amatőr művész, sok időt és pénzt fordítanak műélvezetre, és sokan gyűjtenek műtárgyakat. Nem tudni, valóban így van-e. Komoly módszertani kérdés lenne ezt a társadalomtudományok követelményeinek megfelelően empirikusan bizonyítani. Legalábbis reprezentatív mintákat kellene összehasonlítani olyan értelmiségi foglalkozásokból, amelyeknek anyagi helyzete és társadalmi presztízse hasonló az orvosokéhoz. Ilyen vizsgálatról nem tudok. Csak arról vannak adatok, hogy a reformkorban már tudtak valamit, ugyanis az orvosok alkoholfogyasztása (és öngyilkossági arányszáma) magasabb, mint más értelmiségi szakmáké. Az bizonyos azonban, hogy az orvosok szívesen hiszik magukról, hogy különleges kapcsolatuk van a műveltséghez, művészetekhez, művészi kultúrához. Általában az orvosok szeretnek azonosulni az eszmei értékekkel.

A szerelemmel a pszichológia eddig meglepően keveset foglalkozott. A legtöbb leírás még abból a korból származik, amikor a pszichológia spekulatív jellegű volt, és az önmegfigyelés, az inspekciós volt a fő módszer. Ennek a helyzetnek valószínűleg két fő oka van. Egyik az, hogy a szerelem a modern – tehát empirikus, tapasztalati megismerésre törekvő – pszichológusszámára nem vizsgálható. Nem lehet laboratóriumi körülmények között előállítani, és a szerelmesek közül sem lehet kiválasztani olyan csoportot, amelyik az állapot ismérveit egyformán tartalmazza. A másik ezzel rokon nehézség:nem lehet pontosan meghatározni, mi is a szerelem. Mindenki tudja, hogy a szerelem más, mint a szeretet, aminek sokféle válfaja és megjelenési formája van, és más, mint a szexuális gerjedelem vagy kívánság, ami ugyanakkor a szerelemnek alkotórésze. Valószínűleg a fő nehézség a meghatározás pontatlanságaiban rejlik. Ezt fokozza az, hogy a világnyelveken nem választható olyan élesen szét a szerelemé a szeretet fogalma, mint a magyarban. A világnyelvekben, amelyeken a pszichológiai gondolkodás, kutatás és publikációk túlnyomó többsége történik,illetve megjelenik, csak egy szó van a két jelenségre. Love, Liebe, amour,amore, ljubov stb. egyformán jelent szeretetet és szerelmet, hirdetve ezzel,hogy e nyelvek közgondolkodása is számot vetett azzal, hogy szerelem és szeretet között fokozatos az átmenet, nehéz a különbségtétel. Így azután e szavakat mint kategóriákat felhasználva, a szakirodalomban találunk ugyan sok közleményt, de ezek többsége nem a szerelemről szól.

"Barátom alamizsnája sokkal jelentősebb volt az enyémnél, és én így szóltam hozzá: - Igaza van; az öröm után, melyet az kelt bennünk, hogy ámulatba ejtettek, az ámulatkeltésé a legnagyobb. - Az hamis pénz volt - felelte csöndesen, mintegy magyarázkodva bőkezűségéért...S ekkor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy egyszerre akart jótékonykodni és jó üzletet csinálni; megnyerni negyven krajcárt, és hozzá Isten szívét; gazdaságosan bezsebelni a paradicsomot; végül pedig ingyenes bizonyítványt arról, hogy milyen jó szivű." A hasmis pénz - Charles Baudleaire, fordította Szabó Lőrinc.
*
A metrókocsi közepén az ülésen egy elhanyagolt külsejű férfi ül. Ügylenül próbálja a sérült kezén a meglazult kötést megerősíteni, de csak az egyik kezével és a szájával tudja valahogy a műveletet elvégezni. Az előtte álló és a mellette ülő emberek néha rátekintenek, látják, hogy segítségre szorul, de sokáig nem segít senki. Egyszer csak egy nő a kocsi belsejéből odasiet hozzá, leguggol eléje, és ügyes mozdulatokkal megigazítja a kötést a férfi kezén.

Egy asszony ül az utcán, előtte tányér, benne néhány pénzdarab. Koldul. Néha megáll előtte valaki, és beledob a tányérba néhány forintot. Egy hajléktalan külsejű férfi hajol váratlanul a kéregető nő arcához, és azt mondja: adjon már 100 forintot. A nő a zsebébe nyúl, és szó nélkül átnyújtja neki a kért érmét.